A betört ablak

"Van, amit betörnek. És van, ami akkor sem törik el."

Egy este csörömpölés hallatszott.

Üveg tört.

Fiókok nyíltak.

Egy idegen hang követelt.

A falak látták.

A bútorok hallgatták.

A ház nem védekezett — csak tanú volt.

Az ember, aki bejött, pénzt keresett.

Aranyat keresett.

Valamit, amit el lehet vinni.

De amit nem látott, az maradt.

Nem látta az évek türelmét a falakban.

Nem látta az emlékeket, amiket nem lehet zsebre tenni.

Nem látta azt a csendet, ami nem a félelemből születik, hanem a tartásból.

Az ablak betört.

Az üveg lehullott.

A telefon eltört.

A tárgyak elmentek.

De a ház nem adta ki a szívét.

Mert a valódi érték nem a fiókban volt.

Hanem abban, hogy aki ott él, reggel felkelt, és nem gyűlölettel nézett a világra.

A rendetlenség helyreállítható.

Az üveg pótolható.

A zár cserélhető.

De a jóság — ha egyszer is megmarad egy ilyen éjszaka után — az a legnagyobb győzelem.

Nem azért, mert nem történt rossz.

Hanem mert a rossz nem tudta elvenni az irányt.

A betörő elvitt tárgyakat.

De nem vitte el a méltóságot.

És amikor a karton felkerült az ablak helyére, nem a szegénység látszott rajta.

Hanem az, hogy valaki azt mondta:

"Ami fontos, az itt maradt."

Mert a ház nem az üvegtől biztonságos.

Hanem attól, aki benne él.

És aki nem válik gyanakvóvá attól, hogy egyszer becsapták — az erősebb, mint aki sniccert fog.