Lecsó Alapítvány                                                                                                  „A legnagyobb erő csendben születik                                                                – amikor adunk, és nem várunk  vissza semmit.”                                                                                                                                                                      Volt egyszer egy pad egy öreg platánfa alatt. Nem volt különleges, csak egyszerű fa és vaslábak tartották, de aki ráült, azt valami furcsa béke lengte körül. Mintha maga a pad is figyelt volna. Az emberek jöttek-mentek. Voltak, akik csak megpihentek rajta, voltak, akik csendben sírtak, és voltak, akik nevetve beszélgettek rajta. A pad nem szólt semmit – hallgatott. És az emberek, akik felálltak róla, gyakran könnyebb szívvel mentek tovább, mint amikor leültek. Egyszer egy ember érkezett, aki sok mindent cipelt magával – gondolatokat, fájdalmakat és kérdéseket. Leült a padra, és csendben maradt. Ebben a csöndben azonban megjelent valami régi: az édesapja képe, ahogy kivasalt ingben, mellényben és nyakkendőben, csendben dolgozik. Nem sok szót váltottak életükben, mégis ott maradt benne a csendből születő erő, amit tőle kapott. Ez volt az apai örökség – nem tárgyak, nem pénz, hanem egy láthatatlan útmutatás: az erő, ami nem kérkedik, csak van. A pad és a platánfa együtt hallgatták őt. A fa árnyékot adott, a pad helyet kínált – együtt őrizték az ember útját. A csendben rájött: nem kell mindig tudnia a választ. Elég, ha megáll, mély levegőt vesz, és megengedi magának, hogy újra erőt gyűjtsön. Ettől a naptól kezdve másokat is idehozott – embereket, akik békére vágytak, vagy csak egy helyre, ahol megpihenhetnek. És ahogy mindenki leült és elcsendesedett, a pad egyre több történetet őrzött meg. Nem látható színeket és formákat, hanem emlékeket és reményt. Ez a csend lett a LeCsó Alapítvány értelme is: megállni egy pillanatra, kitisztítani a tudatot, mély levegőt venni, és ebben a pillanatnyi csöndben megtalálni önmagunkat. Mert amikor valaki innen indul tovább, már nem ugyanaz az ember. És ha újra szüksége lesz rá, tudja: van egy hely, ahova visszatérhet. Mert az igazi barátság és öröksége időtlen – és néha a legnagyobb erő tényleg csendben születik meg.                                                                                                                   „Ha nincs, majd lesz. Mindig adj, amit tudsz. Ez lehet csak szó, de lehet, hogy valakinek épp az a minden.”                                                                                                                                         "LECSÓ: Az újrakezdés receptje!"